Az Virtuóz személyiség

ISTP-A / ISTP-T

Virtuóz ISTP-A / ISTP-T

Meg akartam élni az életet, kellett egy másik élet. Nem akartam ugyanarra a helyre menni minden nap, ugyanazok közé az emberek közé, ugyanazt csinálni. Kihívásokra voltam éhes.

Harrison Ford

A Virtuózok szeretik a kezükkel és a szemükkel felfedezni a körülöttük lévő világot, hűvös racionalizmussal és lelkes kíváncsisággal vizsgálnak meg mindent. Született Készítők, egyik munkából a másikba vetik magukat, egymás után gyártva a hasznos és felesleges dolgokat csak az elkészítés kedvéért és közben rengeteget megtudnak a világról. Autószerelők és mérnökök egyaránt gyakran kerülnek ki közülük, akik boldogan szednek szét majd raknak össze dolgokat annak reményében, hogy legalább egy kicsit jobbá teszik őket.

Az Virtuóz (ISTP) személyiség

A Virtuózok a kétkezi munka, a problémamegoldás, a kísérletezgetés és általában a közvetlen tapasztalat útján ismerik meg a világot. Örülnek, ha másokat is érdekel, hogy mivel foglalkoznak, és néha még oda is engedik őket munkájuk közelébe, de persze csak akkor, ha nem szólnak bele semmibe, és ha cserébe a Virtuózok is érdeklődhetnek a mások munkája iránt.

A Virtuózok nagyon szívesen segítenek és osztják meg élményeiket másokkal, főleg a szeretteikkel, így hát nagyon sajnálatos, hogy a népességnek csak mintegy 5 százalékát teszi ki ez a személyiségtípus. A Virtuóz nők különösen ritkák – ez a szerep ráadásul nem esik egybe a társadalom által elvárt szerepkörükkel – és gyerekkoruktól kezdve vadócnak és fiúsnak tartják őket.

Merj különbözni!

Bár első látásra egyszerűnek tűnnek barkácsolási kedvük miatt, a Virtuózok igencsak titokzatosak. Barátságosak, mégis maguknak valók, nyugodtak, aztán hirtelen fellelkesülnek, rettentő kíváncsiak, de az iskolai tanulás nem köti le őket – szóval eléggé kiszámíthatatlanok még barátaik és partnereik számára is. Úgy tűnik, mintha valami teljesen lekötné és lefoglalná őket, aztán egyszer csak kirobban belőlük a felgyülemlett kreatív energia és eladdig elképzelhetetlen, új irányokba tereli őket.

Ilyenkor azonban, ezeknél a hirtelen és nagy erejű váltásoknál nem valami víziót kergetnek, csupán az új érdeklődési kör megvalósíthatóságának lehetőségét vizsgálják.

A Virtuózok döntései gyakorlatiasak és realisztikusak, az igazságosság és a „bánj úgy másokkal, ahogy veled szeretnéd, ha bánnának” elvének képviselői. Ez azonban nem azt jelenti esetükben, hogy nem bántanak senkit, nehogy őket is megbántsák, hanem azt, hogy ha túllőnek néha a célon, elfogadják, hogy vissza is kapják, hiszen ez így fair.

A legnagyobb probléma velük kapcsolatban, hogy néha meggondolatlanul cselekszenek és a maguk elnéző természetéből kiindulva másokról is ugyanezt tételezik fel. A mások kárára viccelődnek, beleavatkoznak mások dolgaiba, balhéznak és idétlenkednek, vagy hirtelen lemondanak egy közös programot, mert valami érdekesebb dolog jutott eszükbe.

Nincs annál unalmasabb, mint ha mindenki egyetért velünk

A Virtuózoknak rá kell jönniük előbb-utóbb, hogy más személyiségtípusok sokkal szigorúbbak a szabályokat és az elvárható viselkedést tekintve: bár nem szeretik, ha rajtuk élcelődnek, mégsem adják vissza, és bár lenne kivel, mégsem akarnak balhézni. Főleg ha már amúgy is feszült a helyzet, ezeknek a határoknak az átlépése nagyon rosszul sülhet el a Virtuózok számára.

A Virtuózok nemigen tudják, hogy milyen érzelmeket váltanak ki, de ez az ő „adok-kapok” hozzáállásukból természetesen következik, hiszen az ő érzelmeiket és motivációjukat is nagyon nehéz kiszámítani. Az a tény, hogy előbb cselekszenek és csak utána gondolnak bele, hogy mit is csináltak, nagyon nehéz helyzeteket eredményez. A Virtuózok nem tudják kezelni a határokat és szabályokat, a szabadságot keresik és ha úgy látják szükségét, inkább a tilosban járnak.

Ha sikerül olyan barátokat találniuk, akik megértőek kissé furcsa stílusukkal és kiszámíthatatlanságukkal kapcsolatban és ha kreativitásukat, humorukat, és ügyességüket segítségül hívva praktikus dolgokat készíthetnek és ésszerű megoldásokon törhetik a fejüket, akkor sok boldog év vár rájuk, igaz, a szokványos és szabályos határának túloldalán.

Híres Virtuózok